top of page

 

Meleg András USA Körút, 2017.

 

Felejthetetlen élmény volt 2017 évi USA körút. Természetesen elsősorban a látnivalók miatt: a legendás nagyvárosok, a perzselő sivatag, csillogó kaszinók, a Grand-Kanyon és sok-sok más, addig csak filmekből, fotókról ismert helyszínt tekinthettünk meg. Hogy mindezeket maximálisan kiélvezhessük, szerencsénkre nagyszerű idegenvezetőt kaptunk.

Susan Müller a kirándulásunk teljes időtartama alatt velünk volt. Mindig, megérkezésünktől az elutazásunkig, reggeltől estig, ha kellett éjszaka is. Ha probléma volt, megoldotta, ha minden simán ment, akkor a lehető legtermészetesebb módon végezte a munkáját. Mindenről tudott mesélni, mindenről tudott valami érdekességet felidézni. Sivatag? Kanyon? Erdő? Beverly Hills? San Fransisco belvárosa? Biztos kézzel vezetett bennünket mindenhol, vagy engedett szabadon bennünket, ha arra volt szükségünk. Amíg utaztunk, fáradhatatlanul mesélte, hogy mi vár majd ránk, mit láthatunk, milyen lehetőségeink vannak. Mivel Susan mind a magyar, mind az amerikai kultúrát jól ismeri, sokkal többet kaphattunk Amerikából, mint amire számítottunk, és sokkal érthetőbben, mint ahogyan képzeltük.
Persze semmi sem tökéletes. 10 nap szinte semmi, és még a baseball szabályait sem ismertem meg. Muszáj lesz visszamenni. Remélem Susan boldogul New-York és Boston utcáin is!

​​

Kedves Susan!

Sokat gondolok arra az útra , hiszen magával ragadott a hely varázsa, energiája, és ehhez te is nagy mértékben hozzájárultál. Jó érzés volt hogy te is magyar vagy, otthonosabb érzés volt, és biztonságos. A kedvességed, a türelmed, a törődésed mindenkivel, nyitottságod , sokat adott az úthoz. Ahogy elmondtad milyen ott az élet, milyenek az emberek,
mennyire segítő készek, biztatóak, és lazák, számomra nagyon hiteles volt. Hiszen a tájhoz, igazán az emberek is hozzá tartoznak ott élnek, és más utazásom során ez hiányzott nekem. Tetszett , a megoldó képességed ahogy hozzá álltál a problémákhoz és kedvesen közvetítve felénk már meg is oldottad.

 

Nagyon szuper szállásokon voltunk, finomak voltak az ételek és hangulatos helyeken ettünk. Hosszú buszozások alatt is figyelted hogy most fáradtak vagyunk és pihenhettünk közben. Kedvesen halkabban beszéltél a látványról . Azóta is a szívem mélyén arra vágyom hogy elvigyem a családom oda, hogy érezzék azt a könnyedséget örömet amit Te is sugároztál magadból. Milyen jó ott élni, ennyi csodás természeti forrás között. Hálás vagyok , minden percért amit együtt tölthettünk ezen az úton.
Köszönöm , köszönöm, köszönöm! Hála!


Kacser Ildikó

Szia Susan, a 2017-es amerikai út életem egyik meghatározó élménye volt. Számomra az amerikai és az európai kultúra közötti különbség volt az igazán érdekes. Egyik napról a másikra egy másik világba csöppentem. Az általad vezetett túra során pedig mondhatni egy álomba. Még most is olyan visszanézni a képeket, mint amikor az ember reggel felébred egy jó álomból és visszagondol rá. A Yosemite park, az Universal Studios, Las Vegas, Grand Canyon mind olyan emlékek, amik örökre megmaradnak. A Te munkádat szerintem az mutatja legjobban, hogy alapvetően észrevétlen volt.

 

A 20 ember irányítása ellenére nem voltak problémák, így nem is volt tudható, mennyit dolgozol a háttérben. Mi már csak jól kellett érezzük magunkat, a gondokat nem vettük észre. Mivel én közel ültem hozzád a buszon, hallottam a felmerülő problémákat, amik minden nap több óra szervezést igényeltek. Aki már két sorral hátrébb ült, csak a gondtalan utazást látta. Természetesen a beszámolók, amiket a buszon vagy a helyszínen mondtál sokat segítettek a történelem és a városok jobb megértésében. Ha újra csoporttal mennék, Te lennél az első, akit megkeresnélek, hogy légy az útikalauzunk. Szerintem egy tengerentúli utazásnál nagyon fontos a helyismeret, mivel számos dolog teljesen máshogy működik, mint Magyarországon. Melletted tökéletes biztonságban érezte magát az ember és ez a legfontosabb.


Peter Hornyak

Szia, a mai napig élénken él bennünk az a pár nap, amelyet az USA
nyugati partján töltöttünk néhány évvel ezelőtt. A helyszín mellett
külön kiemelném a szervezést. Az akkori munkahelyem vezetője
bízott meg, hogy a San Diego projektet vigyük véghez. A projekt
névadója a helyszínt is megadta, azonban a szervező (Te Susan )
ennél lényegesen több programot ajánlottál a bő 10 napos ottlétre.
Egy kérdőívvel találkoztunk, amely az érdeklődésünket mérte fel.
Ottlétünk során ezekkel találkoztunk, ezeket látogattunk meg mérnöki
pontossággal.
Az úton szervezetten látogattunk meg a nevezetes látnivalókat, végig
Susan idegenvezetés mellett. Helyi érdekességekkel fűszerezve a
helyek történeteit. Készségesen állt MINDENBEN a segítségünkre.
Személyesen a Las Vegasba tervezett házasságkötésünk kapcsán is
segítségünkre volt, amiért külön emlékezetes személy számunkra. A
magam részéről ilyen vezetőt kívánok minden érdeklődőnek. Kedves,
pontos, precíz, apróságokra is figyelmes szervező vezető vitt végig a
nyugati parton.


Mokanszki Laszlo

LA_Route66.jpg

KALAND TÚRÁK

bottom of page